Tehát ott maradtam egy nyitott kérdéssel: - Mi történt velem?
A "fájdalom" azonban eltűnt...........és pillanatnyilag az volt a legfontosabb számomra. Az elmúlt években már annyira "hozzászoktam", hogy szinte hiányzott. Hónapok teltek el, hogy nem "produkált" testem tüneteket. Egyszer aztán ahogy szokott, mint derűs égből a villámcsapás.....visszatért. Első gondolatom, hogy hívom "megmentőmet, Máriát. Fájdalomtól eltorzult hangon kértem segítségét, de..........a vonal másik végéről nem azt a derűs hangot hallottam, mint első találkozásunkkor. Szomorúan közölte velem, hogy teljesen lemerült (bioenergiával gyógyított), így ő is inkább "kezelésre" szorulna. Ám pár másodperc múlva közölte, hogy talán tudna rajtam valaki "segíteni". Utána jár és visszahív. Óráknak tűnő percek után csörgött a telefonom. -Megbeszéltem, fogad Téged egy kedves barátom.- közölte bágyadt hangon. Megköszöntem közbenjárását, megbeszéltük a helyet és időt, majd elköszöntünk. Hét végén a megbeszélt időpontban Ő is ott volt, azóta közös barátunk otthona előtt. Ahogy beléptünk a vidéki kis házba, éreztem: Itt jó, nagyon jó! Valami nagyon kellemes "rezgést" éreztem, a háziak barátságosan fogadtak. Nem kellett sokat beszélnem "problémámról", László "érezte".
Átvezetett a kezelőnek kinevezett szobába. Itt ha lehet fokozni, még intenzívebben éreztem azt a meg nem fogható, meg nem magyarázható "rezgést", amit a házba belépésem óta éreztem. Megkért, hogy feküdjek a kezelő ágyra és csukjam be a szemem, próbáljak lazítani. Halk meditatív zene szólt, kellemes illatú füstölő parázslott, ami elősegítette "ellazulásomat".
És egyszer csak azt éreztem, mintha egy szinte nem is érezhető kéz simítaná végig testem, lelkem. Átadtam magam az érzésnek, megszűntek a gondolatok, egyszerűen csak jelen voltam. A hűsítő szellőtől a tisztító tűz forróságáig mindent átéltem. Halk csettintésre ébredtem. Olyan szabadon keltem fel, mint már nagyon régen. Eltompulva, de még is éberen kérdeztem:- Mi volt ez?
-Ez egy Reiki kezelés volt- közölte László békés mosollyal.
-Sok a benned lévő blokk, nem működnek jól a csakráid, így javasolok neked még 3-4 kezelést. Ha úgy gondolod, beszéljük meg a következő időpontot.
Megbeszéltük, majd elbúcsúztam újdonsült ismerőseimtől és kedves segítőmtől, protektoromtól.
Olyan könnyedén szálltam be az autómba, hogy csak a hazafelé vezető úton gondolkodtam el rajta..... Nem kellett kapaszkodnom az ajtóba, nem kellett mértani pontossággal megterveznem minden mozdulatomat. Ugye nem kell mondanom milyen érzés volt?
Innen folytatom....
..remélem mielőbb folytatod Kedves András!
VálaszTörlésjó lenne...
VálaszTörlésElsimulni, egy energia ,,párnán" .Várom a folytatást!
VálaszTörlés