AZ ÉN KÖNYVEM 
(ami a Tiéd is lehet/ne)

Előszó
Ez a könyv nekem, tehát neked (is) íródik. Tudom, hogy bajban vagy, érzem, érezlek. Talán ez a könyv segít úrrá lenni a nehézségeiden, könnyebbé tenni a körülmények – mondom a magad- által tönkretett életed. Nem vigaszt akarok nyújtani, arra ott vannak a hasonló cipőben vergődő barátaid. Az igazságot akarom megismertetni veled, magaddal, magadból. Csak az igazság tarthat életben. Közös szomorkodásod, hasonszőrű barátaiddal nem visz előre. Ott tart, jelen nyomorúságodban. Panaszkodhatsz jelen helyzetedért, tromfolhattok egymásra, egyre mélyebbre húzva magatokat, egymást. Bűnként, büntetésként élni az életet lehet, de mi értelme? Irigyelni a kiváltságosnak tartottakat? Valóban ezzel szeretnéd eltölteni az életedet? Szeresd az életedet! Nem kéjelegve, bölcsen! Tanuld meg bölcs derűvel élni! Nem ebből a könyvből, nem tőlem, csak magadtól teheted ezt meg. Magam is magamtól tanultam meg a tiédhez kísértetiesen hasonló nyomorom által. Mindössze üzenek neked, a többit rád bízom, mit kezdesz vele. Segíthet ébredésedben, tisztánlátásodban. Talán, mire a végére érek, megérted saját léted jelentőségét. Ismerd fel –akár általam- saját jelentőségedet! Tudd, hogy kivételes vagy. Nem akarlak sem erről, sem másról meg, - legkevésbé - legyőzni. Mindössze szeretném megmutatni saját utamat idáig. Sem rá, sem lebeszélni nem akarlak arra, hogy kövess. Nem is tudnálak. A könyv vége felé megérted, miért nem lehetséges sem ez, sem az. Attól se fél, hogy megtéríteni, megváltoztatni vágylak. Úgy sem sikerülne. Magamról tudom. Engem sem sikerült – másnak. Igaz, hogy útmutatásokkal, de magamnak kellett megtalálnom magam. Te sem tehetsz mást. Leírom neked/nekem életről vallott gondolataimat. Bízom benne(d), hogy olvasásom alatt eljutsz a felismerésre: vállalhatod – mi több, vállalnod kell – magad, önmagad és mások előtt egyaránt. Bármikor becsukhatsz, ha csend(ed)re vágysz. És újra olvashatod, ha kell néhány gondolat, önmagad megértéséhez vezető utad segítésében.